Gonda–Vancsa Viki vagyok, kétgyermekes édesanya, életmód- és életviteli coach. Sokáig azt hittem, nálunk kontroll alatt van a képernyőidő. Figyeltünk arra, hogy ne legyen túl sok mese. Próbáltunk kereteket tartani. „Minőségi” tartalmakat választottunk. Népmeséket, zenéket, fejlesztő meséket. Azt gondoltuk, hogy így rendben van. Hiszen ma már a telefon, a tablet, a televízió és a különböző digitális tartalmak teljesen természetes részei lettek a mindennapoknak. Nem külön döntés, hogy jelen vannak az életünkben — egyszerűen körülvesznek minket.
És őszintén?
Mi is ugyanazokkal a dilemmákkal küzdöttünk, mint ma nagyon sok szülő. Utólag viszont két nagyon fontos dologban tévedtünk. Az egyik az volt, hogy azt hittük: ha egy tartalom igényes vagy fejlesztő, akkor az nem lehet igazán káros. Ma már pontosan látom, hogy semmi nem tudja helyettesíteni a valódi kapcsolódást, a közös élményeket, a mozgást és a saját tapasztaláson keresztül megélt gyerekkort. A másik pedig az volt, hogy azt hittük, kontroll alatt tartjuk a képernyőidőt. Volt rendszerünk. Legalábbis elméletben.
A valóságban viszont mindig jöttek a kivételek:
Egy nehezebb nap, egy betegség, egy utazás, vagy egyszerűen a saját fáradtságunk.
És közben lassan azt vettük észre, hogy egyre nehezebb kikapcsolni a mesét. Egyre több lett a vita. Az ellenállás. A feszültség. És ami talán a legjobban megijesztett… hogy mintha a képernyő fontosabbá kezdett volna válni, mint sok minden más. Közben életmód- és életviteli coachként egyre több tudást szereztem az idegrendszer működéséről, a figyelemről és arról, hogyan hatnak a különböző ingerek a gyerekek fejlődésére.
És egy ponton világossá vált számomra: változtatnunk kell. Nem tökéletesen. Nem egyik napról a másikra. Hanem apró lépésekben. Mi is újrakezdtük sokszor. Mi is elfáradtunk. Mi is elcsúsztunk néha. De megtanultam valami nagyon fontosat: nem a tökéletes szülők működnek jól hosszú távon.Hanem azok, akik hajlandóak új rendszert építeni.
Így született meg a Mesetündér. 
Nem egy tiltásokra épülő módszerként. Hanem egy eszközként. Egy lehetőségként arra, hogy családként újra kapcsolódjunk egymáshoz. Hogy több legyen a jelenlét. A játék. A beszélgetés. Az együtt töltött valódi idő. És hogy a gyerekeink újra felfedezhessék azt a gyerekkort, ami nem képernyőkön keresztül történik. Mert a Mesetündér számomra nem a képernyők elvételéről szól. Hanem arról, hogy visszaadjuk a gyerekeinknek azt a gyerekkort, amit semmilyen kijelző nem tud helyettesíteni.
Mesetündér Nagykövet
