Rólam
ISMERJ MEG KICSIT JOBBAN
Gonda–Vancsa Viki vagyok,
kétgyermekes édesanya,
életmód- és életviteli coach,
a Mesetündér nagykövete.
Anyaként én is szembesültem azokkal a kihívásokkal, amiket a képernyők jelentenek a mindennapokban. Sok hibát elkövettünk, de rengeteget tanultunk belőle. Ma már tudom: van másik út.
És ezen az úton szeretnék most én is melletted lenni.
SOKÁIG AZT HITTEM
Nálunk kontroll alatt van a képernyőidő.
Figyeltünk arra, hogy ne legyen túl sok mese.
Próbáltunk kereteket tartani.
„Minőségi” tartalmakat választottunk.
Azt gondoltuk, hogy így rendben van.
Hiszen ma már a telefon, a tablet, a televízió és a különböző digitális tartalmak teljesen természetes részei lettek a mindennapoknak.
Nem külön döntés, hogy jelen vannak az életünkben – egyszerűen körülvesznek minket.
Utólag rájöttem, hogy két nagyon fontos dologban tévedtem.
Azt hittem, ha egy tartalom igényes vagy fejlesztő, akkor az nem lehet igazán káros.
Ma már pontosan látom, hogy semmi nem tudja helyettesíteni a valódi kapcsolódást, a közös élményeket, a mozgást és a saját tapasztaláson keresztül megélt gyerekkort.
Azt hittem, kontroll alatt tartjuk a képernyőidőt. Volt rendszerünk. Legalábbis elméletben.
A valóságban azonban mindig jöttek a kivételek: egy nehezebb nap, egy betegség, egy utazás, vagy egyszerűen a saját fáradtságunk.
Ismerős?
Egyre nehezebb kikapcsolni a képernyőket
Egyre több vita
Egyre több alkudozás
Egyre több dühkitörés, hiszti.
Egyre több feszültség
Ekkor kezdtem más szemmel nézni ezt az egészet.
Életmód- és életviteli coachként egyre több tudást szereztem az idegrendszer működéséről, a figyelemről és arról, hogyan hatnak a különböző ingerek a gyerekek fejlődésére.
És egy ponton világossá vált számomra:
VÁLTOZTATNUNK KELL!
És ami a legjobban megijesztett… hogy a képernyő fontosabbá kezdett válni, mint sok minden más.
De nálunk is eljött az a pont, amikor segítségre volt szükségünk, amikor már nem bíztam teljesen a saját erőmben.
Úgy éreztem, valami külső kapaszkodóra van szükségünk ahhoz, hogy újra egyensúlyt teremtsünk a családunkban.
Ekkor született meg a Mesetündér első ötlete. Először csak játék volt. Egy történet. Egy különleges kis segítő.
Mi változott nálunk?
Nincsenek mindennapos viták a képernyő miatt.
Hetente egyszer néznek rövid ideig mesét, és nagyon könnyen megy a kikapcsolás.
Lényegesen csökkentek a dühkitörések, hisztik.
Megszűntek az alkudozások.
Jobban elvannak együtt és egyedül is.
Sokkal többet, minőségi időt töltünk együtt.
Könyv, társasjáték, foci, tollas, közös beszélgetések, és azok a bizonyos beszélgető vacsorák, amikről addig csak legendaként tudtam – ma már mindennaposak nálunk.
A betegségeket és a hosszabb utazásokat is túlélte mindenki.
Utazásokon felfedeztük a világot körülöttük. Beszélgettünk, nevettünk, együtt voltunk.
Elkezdtem megosztani a tapasztalatainkat.
Sorra érkeztek a levelek. Anyukák írtak. Családok kerestek meg. Ugyanazokkal a kérdésekkel.
Ekkor jöttemrá, hogy nem csak mi küzdünk ezzel.
És értettem meg, hogy a Mesetündér már nem csak rólunk szól.
Én visszakaptam a gyerekeimet!
Mert a képernyők helyett elkezdtük újra egymást választani.
A Mesetündér nem azért különleges, mert elvesz valamit.
Hanem azért, mert visszaad.
Több jelenlétet. Több beszélgetést. Több közös élményt. Több gyerekkort.
Ha szeretnéd, hogy nálatok is
több legyen a nyugalom, a játék
és a kapcsolódás…
Szeretettel várlak a Mesetündér világában! ♡
